Étkezés céljából kimozdulni sem szeretnek – vagy nem tudnak – a magyarok otthonról – állítja a felmérés. Míg Európában tízből hatan szoktak legalább havi rendszerességgel beülni valahová reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni, addig Magyarországon ez az arány 30 százalék. Leginkább a kávézóiról híres olaszok (83 százalék) és a spanyolok (74 százalék) szeretnek ilyen helyeken időzni.
Átlag fölött a videó- és számítógépesjáték-használat
Ezzel szemben a havi koncert- és színházlátogatók, valamint múzeumba vagy művészeti kiállításra járók aránya tekintetében Európához közelebb állnak a magyarországi arányok. Míg koncertre, színházba Európában a megkérdezettek 14 százaléka jár, Magyarországon 12 százalék nyilatkozott hasonlóan, múzeumokat és művészeti kiállításokat havi rendszerességgel Európában 11 százalék, Magyarországon a válaszadók 7 százaléka látogat.
Az európai átlagnál nagyobb hányad nyilatkozott azonban úgy, hogy elektronikus, video- vagy számítógépes játékokkal legalább havonta játszik (61 százalék), kertészkedik vagy a ház körül tevékenykedik (46 százalék). A GfK 2011-ben több mint 37 ezer megkérdezett részvételével készítette el világszerte a Roper Reports Worldwide online felmérést, amely többek között a fogyasztók viselkedésének, szokásainak és értékeinek globális szintű megismerését és az egyes országok lakosainak környezetvédelemmel kapcsolatos hozzáállását vizsgálta a világ 25 országában, idén Magyarországon is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!