A rebiszes tömegoszlató meztelen + Videó

A vádlottak padjára kerülhet hamis tanúzás miatt a 2006-os véres tömegoszlatások egyik irányítója, Pigler István – írja a Magyar Nemzet.

LM
2012. 01. 16. 3:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pigler István, aki a nemzeti ünnepen a tömegoszlatás helyszíni parancsnoka volt, 24-i jelentésében, mely közokiratnak minősül, azt állított, hogy az Alkotmány utcában összegyűlt tömeg támadóan lépett föl a rendőrökkel szemben, ezért kezdték meg a kiszorításukat.


Később a Papp-bizottság meghallgatásán beismerte: a tömeg csupán „verbálisan tanúsított erőszakot, de fizikailag nem”. A volt rebiszes azt hihette, hogy az „ellentmondásra” nem derül fény, ugyanis a jegyzőkönyvet 2017-ig titkosították. Ám az Orbán-kormány föloldotta azt, így az egykori rendőri vezetők sok más valótlan állítása mellett Pigleré is lelepleződött

Az ügyben Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete alelnöke tett feljelentést még 2010 novemberében. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás gyanújával folytat büntetőeljárást egyelőre ismeretlen elkövető ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.