Átszignálták a Hagyó-ügyet

Két kiemelt jelentőségű ügy átszignálását indítványozta kedden a Fővárosi Törvényszék elnöke az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökénél.

WA
2012. 01. 17. 14:26
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint közleményükben írták, az elnök azt kérte, hogy a Fővárosi Törvényszékkel azonos hatáskörű másik bíróságot jelöljenek ki a W. Norbert és 27 társa ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette és más bűncselekmények, valamint a H. Miklós és 14 társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult kiemelt jelentőségű büntetőügyek tárgyalására.

Mint emlékeztettek, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény alapján a törvényszék elnöke az ügy érkezésétől számított 15 napon belül indítványt tehet az OBH elnökének arra, hogy az illetékes bíróság helyett kivételesen más, azonos hatáskörű bíróságot jelöljön ki, ha az ügy ésszerű időn belül történő elbírálása az adott bíróság rendkívüli és aránytalan munkaterhe miatt nem biztosítható. A kijelölés iránti indítványban meg kell indokolni, hogy a kijelöléssel érintett ügy ésszerű időn belül való elbírálása miért nem biztosítható, továbbá fel kell sorolni azokat az ügyforgalmi, személyzeti és egyéb adatokat, amelyek a bíróság rendkívüli és aránytalan munkaterhét igazolják.

Aláhúzták: a Fővárosi Törvényszék bírái jelenleg is nagyszámú, részben kiemelt jelentőségű, részben egyéb okból soronkívüliséget élvező ügyet tárgyalnak.

264 kiemelt jelentőségű ügy

A Fővárosi Törvényszék büntetőkollégiumában a 2012. január 11-i állapot szerint a folyamatban lévő elsőfokú 569 peres ügyből 264 ügy minősül kiemelt jelentőségűnek, amelyben az eljárást soron kívül kell lefolytatni. További 76 ügyben a terheltek előzetes letartóztatására, 12 ügyben a terheltek fiatalkorú voltára, öt ügyben pedig a megismételt eljárásra figyelemmel kell a törvényi előírásoknak megfelelően soron kívül eljárni. Összességében tehát 357 ügyben, a peres ügyek majd 62 százalékában kell alkalmazni a soronkívüliség szabályait – tartalmazza a közlemény.

A két, áthelyezésre indítványozott ügy kiemelt jelentőségű, amelyet az érkezéstől számított három hónapon belülre ki kell tűzni, és kéthavonta tárgyalni kell.

A W. Norbert és társai elleni ügyben a vádiratot 2012. január 9-én nyújtották be. A nyomozati irat 84 kötetes, az 50 oldalas vádiratban az egyes vádlottak esetében több száz rendbeli a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének száma, amellyel a vád szerint négymilliárd forint vagyoni hátrány keletkezett az ügyben.

A H. Miklós és társai elleni büntetőügyben – amelyben a vádiratot 2012. január 11-én nyújtották be – 15 vádlott, több mint száz tanú és tíz szakértő van – tartalmazza a törvényszéki közlemény. A nyomozati irat 179 kötetből áll.

A két ügynek a törvényben előírt határidőben történő kitűzése és tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken nemcsak a bírók leterheltsége, hanem a súlyos tárgyalóterem-hiány miatt sem lehetséges – tartalmazza a közlemény.

„A törvény által ilyen esetekre biztosított, egyéb munkavégzés alóli felmentési, illetve mentesítési lehetőséggel a jelenlegi létszám és ügyforgalom mellett a Fővárosi Törvényszéken nem lehet élni, és a helyzet a belső munka átszervezésével sem oldható meg” – fogalmaztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.