Az IKSZ üdvözli az új drogstratégiát

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által elkészített új drogstratégiát; a szervezet szerint a korábbi kormányok elhibázott drogpolitikája után ideje volt határozott lépéseket tenni a fiatalokat különösen veszélyeztető kábítószerkérdésben.

NT
2012. 01. 21. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kitért arra, hogy az elmúlt 4-5 évben a gyermekkorúak és a fiatalkorúak körében közel másfélszeresére nőtt Magyarországon a drogfogyasztók és kipróbálók aránya, valamint egyre több 14 év alatti fiatal nyúl kábítószerekhez. Ezek a jelenségek is alátámasztották egy új, szigorúbb drogpolitika kialakítását – mutattak rá.

Kiemelték: ezért is tartják jó iránynak a kormány új megközelítését, hogy az új stratégia kiemelt célja a kábítószer-használat radikális csökkentése. Ennek elérésében az eddigieknél lényegesen nagyobb szerepet kapnak majd a családok és a helyi közösségek, melyek képesek a szerhasználat nélküli életmodellt terjeszteni, az egészséges életmódot népszerűsíteni és önmagukban is védőfaktort jelenthetnek a kábítószerek kipróbálása ellen. A kábítószer-függőség okozta egészségrombolás anyagi és mentális okok miatt az egész társadalom ellen irányul. Az ellátás és a kezelés során ezért a teljes felépülést kell középpontba állítani – hangsúlyozták.

Az IKSZ ezenfelül üdvözli azt is, hogy az engedély nélküli tevékenységek szankcionálása érdekében módosították a büntető törvénykönyvet. Mint kifejtették: a büntető tényállás az új pszichoaktív anyag kínálását, átadását, forgalomba hozatalát, vagy az azzal való kereskedést rendeli büntetni, továbbá az országba történő behozatalt, onnan kivitelt és azon történő átvitelt. A fenti intézkedés kiemelten fontos, mivel a rohamosan elterjedt „designer drogok” hatásai sokkal intenzívebbek, rövid idő alatt súlyosabb egészségkárosodást idézhetnek elő, mint a klasszikus kábítószerek – mutattak rá. Kitértek arra is, hogy a decemberben elfogadott törvénymódosítás értelmében, a március 1-től hatályos új kormányrendelet mellékleteként létrehozott listán („C” lista) lehet majd feltüntetni az új pszichoaktív anyagokat, szinte közvetlenül azután, hogy megjelennek a hazai piacon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.