Békemenet: több tízezer emberre számítanak

Óriási tömegre számítanak a szombati Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstráción. Az eseményen jeles személyiségek is részt vesznek majd.

MNO-KA
2012. 01. 19. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon jól halad a szombati békemenet szervezése, előre láthatóan nagyon sokan lesznek, amit jelez a civil szervezetek érdeklődése, valamint vidékről is rengetegen jelezték részvételüket – mondta el az MNO-nak Bayer Zsolt, a Békemenet Magyarországért demonstráció egyik szervezője. Szólt arról is, hogy a szervezők számára gondot jelenthet esetleges provokátorok megjelenése a tömegben, ezért arra kérnek mindenkit, ne üljenek föl nekik. „Mindenki vegye komolyan, hogy ez egy békés menet!”

Bayer elmondása szerint egyelőre úgy tervezik, nem lesznek beszédek a rendezvényen. A szervezők azonban arra kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy amikor a tömeg a Kossuth térre ér, akkor szóljon az egybegyűltekhez.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MNO-nak úgy nyilatkozott, hogy nagyon örülnek annak, hogy az emberek kiállnak az ország mellett, mivel azonban ez egy civil rendezvény a miniszterelnök nem mond ezen beszédet.

Nem jelentettek be ellentüntetést

Az esetleges ellentüntetések kapcsán az újságíró úgy fogalmazott, nincsen információjuk arról, hogy bárki ilyet bejelentett volna. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 tart egy rövid sajtótájékoztatót fél háromkor a Kossuth téren, és valamilyen táblákat fognak ott elhelyezni.

Bayer külön kiemelte, hogy több mint 100 településről érkezett olyan jelzés, hogy cigány honfitársaink is részt vesznek a rendezvényen, s ez szerinte nagyon fontos üzenet. A meneten többek között Náray-Szabó Gábor akadémikus, Papp Lajos szívsebész, Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, Szervátiusz Tibor építész, színészek és újságírók jelezték a részvételüket.

Gyülekezés háromtól a Hősök terén

A Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációt több közéleti személyiség hirdette meg. A Hősök teréről az Országházig vonulók – mint írták – azt szeretnék bemutatni, hogy nem kívánnak mást, „csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni”. A szervezők azokat várják a megmozdulásra, akik egyetértenek a mozgalom céljaival és akiknek „fontos hazánk függetlensége és fölemelkedése”.

Szombaton 15 órától kezdődik a gyülekezés a Hősök terén, onnan 16 órakor indulnak el a résztvevők a Kossuth térre. Az út gyalog körülbelül egyórás, és a tömeg nagyságától függ, hogy mikorra ér mindenki a Parlament elé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.