Biztonságosan kerekezhetnek az egyetemisták

A kerékpárosok gyorsabb és biztonságosabb haladását teszi lehetővé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kari épületeit összekötő bicikliút, amelyet jövő májusban adnak át a baranyai megyeszékhelyen.

WA
2012. 01. 20. 21:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere pénteken, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kerékpárutat a bölcsészettudományi kar és a Zsolnay Kulturális Negyed között, a közgazdasági és a jogi kar épülete, valamint a tudásközpont érintésével alakítják ki. A város a Magyar Kerékpárosklub szakmai támogatásával megvalósuló beruházás mintegy 75 millió forintos költségének 90 százalékát európai uniós pályázati forrásból fedezi.

A 3,2 kilométeres szakaszon a meglévő infrastruktúrát hasznosítják, de emellett aszfaltoznak, forgalomtechnikai eszközöket, azaz táblákat, piktogramokat helyeznek el, tartós útburkolati jeleket festenek fel, hogy az autósok jobban figyeljenek a biciklisekre, türelmesebbek legyenek irántuk.

Az októberben kezdődő és jövő májusra befejeződő munkálatok nemcsak biztonságos és gyorsabb közlekedést, átjárhatóságot tesznek lehetővé az egyetemi kari épületek között, hanem biztosítják a belváros és az ottani közintézmények, hivatalok, kulturális intézmények, bevásárlóközpontok könnyű megközelíthetőségét is.

Egry Dóra, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. fejlesztési igazgatója a beruházás szükségességét azzal indokolta, hogy ezen az útvonalon több ezren kerékpároznak rendszeresen, többségük a PTE hallgatója, és szükségessé vált, hogy ehhez biztonságos feltételeket teremtsenek. Kitért arra, hogy a kerékpárút mentén mintegy száz férőhelyet biztosító kerékpártámaszt is elhelyeznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.