Budapesten tárgyal Michael Spindelegger

Orbán Viktor miniszterelnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel folytat ma megbeszéléseket Budapesten Michael Spindelegger osztrák alkancellár, külügyminiszter.

TK
2012. 01. 20. 5:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a magyar kormányfő és az osztrák vendég a tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tart.

Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a látogatás középpontjában az áll, hogy az Európai Bizottság kedden három ügyben is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.

Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítottak. Az MNO megírta, hogy Orbán Viktor gyors megállapodásra számít a felvetések döntő többségében.

A néppárti (ÖVP) Michael Spindelegger tavaly április óta tölti be az alkancellári posztot a szociáldemokrata párt (SPÖ) és az ÖVP alkotta nagykoalícióban, és a kormány hivatalba lépése, 2008 decembere óta vezeti a külügyi tárcát. A politikus egyúttal az Osztrák Néppárt elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.