Csökkentették a képviselői alapdíjat

A képviselői alapdíjat harminc százalékkal csökkentette csütörtöki ülésén a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés, az intézkedéssel az idén összesen 12 millió forintot takarítanak meg.

WA
2012. 01. 26. 10:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Popovics György (Fidesz) elnök előterjesztésében a döntést a megyei önkormányzat feladatainak csökkenésével és a költségvetés helyzetével indokolta. Az alapdíj csökkentése miatt csökken a képviselői díjkiegészítéseknek és a bizottsági külső tagok díjazásának az összege is.

A közgyűlésen Winkfein Csaba, az MSZP-frakció vezetője a testület feloszlatására és új választások kiírására vonatkozó javaslatot terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy a közgyűlés a megye vagyonát átadta az államnak, és ezzel méltatlanná váltak a választóktól kapott bizalomra. A közgyűlés az előterjesztést nem vette napirendre.

Nem vették napirendre az MSZP-frakció azon indítványát sem, hogy a megyei közgyűlés támogassa a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás döntését, amely szerint a település és kistérsége egy járást alkotna, és Dorogot jelölnék ki járási székhellyé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.