A Külügyminisztérium tájékoztatása alapján a Miniszterelnökség szerda délután azt közölte az MTI-vel, hogy elsőre sikertelen volt az etiópiai merénylet halálos áldozatainak azonosítása.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közleményében azt írta: a holttestek állapota és a környezeti körülmények miatt elsőre egyetlen uniós konzulnak sem sikerült megállapítania az Addisz-Abebába szállított áldozatok személyazonosságát.
A Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén tartózkodó Szijjártó Péter magyar újságíróknak azt mondta: az egyik magyar halálát két lövés okozta, másikukét pedig az orvosi ellátás teljes hiánya.
A Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője, Mezősi Gábor az MTI-vel azt közölte, hogy a szegedi egyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai.
A turistákat ért etiópiai terrortámadásban elhunyt szegedi áldozatok emlékére szerdán kitűzték a gyászlobogót a csongrádi megyeszékhely városházára – tájékoztatott Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtófőnöke. „Szeged polgárai mély megrendüléssel értesültek arról a tragédiáról, amely két fiatal tudóst ért Etiópiában. Értelmetlen és megrázó haláluk a gyűlölködés és háborúskodás tragikus következménye, amely most két nagyreményű fiatal kutató életét és pályáját törte derékba” – írta Vécsey Ágnes, aki tudatta: Botka László polgármester elrendelte, hogy gyászlobogót tűzzenek ki a városházára. Az önkormányzat közleménye szerint Szeged osztozik az áldozatok családjának mély fájdalmában, és az elhunytak emlékét kegyelettel megőrzi. (MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!