Felesleges állások szűntek meg

„A fellélegző piaci szféra felszívja az állásukat elvesztők egy részét, a másik részüknek a kormány által indított Karrier-híd program segít”.

BL
2012. 01. 15. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Selmeczi Gabriella vasárnapi közleményében azt írta: „a statisztikák szerint a fellélegző piaci szféra felszívja az állásukat így elvesztők egy részét, a másik részüknek a kormány által indított Karrier-híd program segít”. Hozzátette, hogy a Fidesz egyébként nagyobb szerénységet vár el a szocialistáktól, „akik nyolcéves ténykedésük alatt 5-ről 12 százalékra növelték a munkanélküliséget”. A nemzeti ügyek kormányának időszakában viszont a legfrissebb adatok szerint nő a foglalkoztatottság – írta a szóvivő.

Az MSZP-s Gúr Nándor szerint az újabb elbocsátásokkal már csaknem 10 százalékos a leépítés a közszférában; az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi közleményében egyebek között azt írta, „ide vezet, ha valaki nem ért sem a gazdasághoz, sem a kormányzáshoz”. A szocialista politikus szerint a közszférában tragikus állapotok uralkodnak, és ezt ma már minden magyar polgár tudja, látja, érzi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.