Gyermekrajz díszíti az utalvány borítékját

A szombathelyi Németh Dorina rajza díszíti az Erzsébet-utalványok borítékját.

WA
2012. 01. 20. 19:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2011. december elején meghirdetett pályázatára 900 pályamű érkezett, ezek közül választotta ki a győztest a szakmai zsűri Jankovics Marcell vezetésével. A fődíjat, egy kerékpárt teljes felszereléssel Németh Dorinának ítélték oda.

Az alapítvány az Erzsébet-program keretében első lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetett meg a szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. A fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók támogatásban részesülhetnek üdülési szolgáltatás formájában – ismertette Soltész Miklós államtitkár pénteken a díjátadót követően Budapesten.

Hozzátette: január 16. óta több mint tízezer pályázat érkezett, és közel 8 ezren érdeklődtek. Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására fordítható. Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés új rendszere a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az – annak egyszemélyes tulajdonában álló – Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül. Az új rendszernek köszönhetően 2012-ben várhatóan mintegy 10 milliárd forintot lehet majd megpályáztatni szociális célokra átlátható módon.

Az első Erzsébet-utalványokat február elején kaphatják meg azok a dolgozók, akik számára már igényeltek ilyen juttatást munkáltatóik. Január közepéig közel 700 ezer ember számára rendelték meg – tájékoztatott Máthé Réka, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője. Eddig több mint 20 ezer helyen fogadják el az utalványt, melyet fogyasztásra kész étel vásárlására, illetve 2012. december 31-ig melegétel-vásárlásra is lehet fordítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.