A korábbi szocialista képviselő beszélt a Fészekrakó programról, amelyet 2005 januárjában igazságosnak nevezett, és ma is jónak tart. Megismételte 7 évvel ezelőtti szavait is, miszerint sok ezer fiatalnak biztosított lakást. Az ott történt visszaélések kapcsán egy, az asztalon lévő ásványvizes üveggel szemléltette: ha ezzel valakit fejbe vernek, az nem a palack hibája. Úgy vélte, hogy a kérdés kapcsán túl egyszerű a politikusok felelősségét firtatni, és közölte: fájdalmas gúnyt űztek a botrány kapcsán a terv eredeti szándékával. „Nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani” – jegyezte meg még az ügy kapcsán, hozzátéve, hogy a DK törvényjavaslatot fog készíteni, melyet az avasi terepgyakorlat tapasztalata alapján készítenek el. Ennek lényege az lesz, hogy akik huzamos ideig megszegik az együttélés szabályait, és sértik mások szabadságát vagy biztonságérzetét, azok lakóingatlanát az önkormányzat kivásárolhassa. Érzékenynek nevezte Gyurcsány ezt a kérdést is, mert a magántulajdon szentségét a DK tiszteletben tartja, ezért ezt a módszert csak kivételes helyzetben tartják alkalmazhatónak.
Gyurcsány az MNO-nak: Átkozottul szegény párt vagyunk + Képriport
Gyurcsány a Fészekrakót ma is jónak tartja. De avasi tapasztalatai alapján javaslattal áll majd elő, hogy miként lehetne megfogni a programmal visszaélőket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!