Gyurcsányék és az MSZP is összeülnek szombaton

Első kongresszusát tartja szombaton a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). Az MSZP választmányának szombati ülésén az ellenzéki erők együttműködési lehetőségéről is szó esik majd.

WL
2012. 01. 28. 7:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsányék rendezvényén a volt miniszterelnök mellett a budapesti SYMA-csarnokban beszédet mondanak a DK alelnökei, Bauer Tamás, Debreczeni József és Niedermüller Péter, valamint Vitányi Iván, a párt tiszteletbeli elnöke, Vadai Ágnes országgyűlési képviselő és Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata politikus, aki az előző ciklusban néhány hónapig az SZDSZ-frakciót vezette, s ezen a héten csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz.

A tavaly októberben az MSZP-ből távozó politikusok részvételével megalakuló DK kongresszusa megvitatja azt a dokumentumot, amely egy majdani választási program alapját adhatja, illetve elfogadják a párt gazdálkodási és etikai szabályzatát is. A záróbeszédet Molnár Csaba ügyvezető alelnök mondja.

A párt alapszabálya szerint a beszédek idejére sajtónyilvános kongresszuson a DK minden tagja és pártoló tagja részt vehet és felszólalhat – összesen nagyjából 3800-an -, de szavazati joguk csak az előbbieknek van.

Terítéken a szövetségi politika

Az ellenzéki erők együttműködési lehetőségéről, így az MSZP szövetségi politikájáról is szó lesz a szocialista párt választmányának szombati ülésén.

A testület zárt ülésen meghallgatja Lakner Zoltán politológus helyzetelemzését, majd Mesterházy Attila pártelnök ad tájékoztatást a tisztújítás menetrendjéről.

Az MSZP tisztújító kongresszusa március 31-én lesz, miután a helyi és a megyei vezetőségek megválasztása lezárul. Ennek egyik, a választmányt is érintő érdekessége, hogy a héten kiderült: a párttisztséget mostanáig nem viselő Botka László szegedi polgármester elindul a testület elnöki posztjáért, amelyet nyolc éve Simon Gábor tölt be.

A választmány mai napirendjén szerepel a Politikatörténeti Alapítvány beszámolója, majd a pártalapítványok adnak tájékoztatást eddigi tevékenységükről és terveikről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.