A harmadik csoportba tartoznak a kormánybiztosként indított vizsgálatok, amelyek közérdekű bejelentések, minisztériumoktól kapott vizsgálati jelentések alapján zajlanak. Kiemelte ezek közül a taszári reptérről szóló, illetve az ELTE-ről készült jelentést.
Megemlítette továbbá a Genetic Immunity Kft. pályázatairól szóló vizsgálati jelentést, mint mondta, ebben az ügyben 11 hónapja fordult levélben az amerikai nagykövethez. Tájékoztatást kért, hogy a cég ellen az Egyesült Államokban milyen eljárások folynak, zajlik-e a cég felszámolása, de a levelére a mai napig nem kapott választ.
Ékes példája, hogy míg az elszámoltatási kormánybiztos az amerikai nagykövetség első titkárát, vagy bármely magyarországi akkreditált nagykövetet tájékoztat, addig az amerikai nagykövet politikai kijelentéseket fogalmaz meg, és nem ad megfelelő választ – mondta.
Pozitív példaként említette ugyanakkor, hogy a budapesti angol nagykövet az Alstrom ügyében mintegy húsz nap alatt válaszolt levelére.
A honlapon megtalálhatók még azok a társszervek, amelyekkel a hivatal kapcsolatban áll.
Jelezte: a kapcsolatok menüpont alatt lehet a bejelentéseket megtenni; míg 2010-ben 736, addig tavaly 561 közérdekű bejelentést kaptak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!