Hét körzet lehet a fővárosban

A javaslat egyik célja, hogy a helyi önkormányzatoktól és jegyzőktől az államigazgatási feladatok a járási kormányhivatalokhoz kerüljenek át.

TK
2012. 01. 10. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javaslat alapján az országban 168 járást alakíthatnak ki, de a fővárost is hét kisebb közigazgatási körzetre osztják. Budapesten két budai (Észak, illetve Dél) és öt pesti (Észak, Dél, Kelet, Nyugat, valamint Belső) körzetet hoznak létre.

Korábban már eldőlt, hogy a járások területének a megyék (Budapesten a kerületek) határaihoz metszés nélkül kell igazodnia, a járáson belül pedig a székhelytől legtávolabb levő település lehetőség szerint nem lehet messzebb 30 kilométernél. Járási székhely olyan település lehet, ahol kiépült az államigazgatási infrastruktúra, de figyelembe kell venni a közlekedési infrastruktúrát is. A járások kialakításakor szervezeti szinten is szét kell választani az önkormányzati és államigazgatási feladatok ellátását – olvasható a kormányhatározatban.

A javaslat egyik célja, hogy a helyi önkormányzatoktól és jegyzőktől az államigazgatási feladatok a járási kormányhivatalokhoz kerüljenek át – írja a Magyar Nemzet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.