Itt keresendő a támadások lényege

A KDNP szerint Magyarországot nem az unió, hanem az európai balliberálisok támadják.

BL
2012. 01. 18. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta: a vita azt igazolta, hogy Európa identitásválságba került, ami a földrész egységét, nagyságát évszázadokon át biztosította, az az eszmei és kulturális egység nem létezik. Szerinte az is világossá vált, hogy a hagyományos európai értékeket nem a baloldal képviseli. A KDNP frakcióvezetője utalt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének beszédére, amelyben szerepelt, hogy ideológiai szempontból polarizált vélemények jelentek meg. Szerinte itt keresendő a támadások lényege és a hisztérikus megnyilatkozások oka.

Mint rámutatott: Magyarországot nem az unió, hanem az európai balliberálisok támadják. Harrach Péter úgy látta, hogy világossá vált a kettős mérce használata is. Példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő a Magyar Nemzeti Bank vezetését nem két, hanem négy emberrel bővítette, és akkor Európában csend volt.

Kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök beszéde két dolgot tett világossá, Magyarországnak átalakulásra van szüksége, ami érdekeket sért, és a magyar kormány készen áll az unió jogi kifogásainak orvoslására. Megjegyezte: az unió egyes képviselői a szervezet megoldatlan gondjai miatt frusztráltak, és hajlamosak bűnbakot keresni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.