Január 24-étől megismerhetőek a ponthatárok

Jövő kedden hirdetik ki a februárban induló keresztféléves képzések ponthatárait, amelyek még aznap felkerülnek a felvi.hu oldalra.

NT
2012. 01. 18. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felvi.hu tájékoztatója szerint minden jelentkezőt az általa megadott képzések sorrendjének megfelelően az első olyan helyre veszik fel, ahol a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt. A listán hátrébb szereplő képzésekre akkor sem nyer felvételt a jelentkező, ha a pontszáma azokon a szakokon is elegendő lenne.

Nem vehető fel az a jelentkező, akinek összpontszáma nem éri el a felvételi ponthatárt, vagy nem rendelkezik az általa megjelölt képzéshez szükséges végzettséggel. Nem vehető fel az a jelentkező sem, akinek összpontszáma az emelt szintű érettségi vizsgáért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül nem érte el a jogszabályi minimum ponthatárt. Ez alapképzés esetén 240 pont, felsőfokú szakképzés esetén 140 pont – olvasható. A besorolási döntésről a jelentkezőket az Oktatási Hivatal írásban értesíti.

A ponthatárokról leggyorsabban a felvi.hu oldalról tájékozódhatnak az érdeklődők, az oldal regisztrált felhasználói az „Én felvim” menüpontból is elérhetik a ponthatárokat, ahol egyúttal azt is megnézhetik, melyik megjelölt szakra nyertek felvételt. A sikeresen felvételizőket a felsőoktatási intézmény is értesíti majd írásban. Ez a levél tartalmazza az esetleges egyéb tudnivalókat (beiratkozás helye, ideje).

A felvételi határozat, azaz a besorolási döntés ellen a jelentkező kérhet jogorvoslatot a döntés közlésétől – vagy ennek hiányában a tudomásra jutástól – számított 10 munkanapon belül, de legkésőbb 2012. február 6-ig.
Mindazok számára, akiknek nem sikerül bekerülniük egyetlen helyre sem, még nem késő, hogy újra próbálkozzanak a 2012 szeptemberében induló képzéseken. Ezeken a szakokon a jelentkezési határidő 2012. február 15.

Az idei keresztféléves képzésekre több mint 6400-an jelentkeztek, a kérelmezők 80 százaléka e-felvételin keresztül adta be jelentkezését. A felvételt kérők között fele-fele arányban voltak a férfiak és a nők, a legidősebb keresztféléves jelentkező 1946-ban született.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.