Lázár: A jegybanknak az ország érdekében kell cselekednie

Elképzelhetetlen gazdasági növekedés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatása nélkül a Fidesz frakcióvezetője szerint.

PR
2012. 01. 05. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

---- 2012 júniusáig minden szükséges törvény elkészül ----

Elkészülnek az eddig elmaradt sarkalatos törvények

Lázár János közlése szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 13-án kezdődik, júniusig pedig elkészülnek az eddig elmaradt sarkalatos törvények, így az Országgyűlés működéséről szóló, a képviselők javadalmazását taglaló törvény – amely még további egyeztetéseket igényel, mert „a képviselők saját magukat illetően a legkörülményesebbek” –, a választási eljárási törvény, a népszavazásról szóló jogszabály, a PSZÁF működését érintő törvény, valamint a pártok működésére vonatkozó csomag. A további, szerinte nagy vitát kiváltó ügyek között említette a járások kialakítását, a hulladékgazdálkodás kérdését, valamint a lőfegyvertartás „racionalizálását”, újragondolását.

A nem lezárt ügyek között szólt Lázár János a nemzeti információs és bűnügyi elemző központról, amely a parlament tavaly év végi döntésével – Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben – mégsem jött létre. A Fidesz frakcióvezetője azonban arról tájékoztatott, hogy csak a kérdés elhalasztásáról van szó, az ügy ugyanis nincs lezárva. Arra, hogy ezek szerint mégis létrejöhet-e a központ, azt válaszolta: „meglátjuk”. Folyik mindemellett a dohány-kiskereskedelem újraszabályozása, az új büntető- és az új polgári törvénykönyv megalkotása, és el kell fogadni a postai szolgáltatásokkal kapcsolatos jogszabályt is – sorolta. „2012 júniusáig minden szükséges törvény elkészül. Onnantól kezdve az az épület, amely 2010 után született, teljes egészében kész, és egy új korszak kezdődik az év közepétől” – mondta.

A vallásszabadság megkérdőjelezése nem megalapozott

Az új házszabályt firtató kérdésre hangsúlyozta, a jelenlegivel is működtethető az Országgyűlés 2014-ig, akkorra azonban mindenképpen szükséges egy új szabályzat. Ezzel együtt bírálta a Ház működésére vonatkozó hatályos szabályozást, amely szerinte nem jelent garanciákat a gyorsaságra, az átláthatóságra, „lassú, körülményes, öreges”, és szerinte az egyharmadra vonatkozó garanciális szabályokból is keveset tartalmaz.

Lázár János az egyházakkal összefüggésben jelezte, hogy 2011 második felében 72 vallási közösség kérelmezte egyházzá nyilvánítását, róluk februárban dönt a parlament. Megjegyezte, közülük a vallásügyi bizottság eddig nagyságrendileg tucatnyi esetében tett javaslatot az elismert egyházi státusz megadására. A nemzetközi példák – Ausztriában 9 elismert egyház, Szlovákiában 18 bejegyzett egyház, Csehországban 26 bejegyzett egyház – is azt mutatják, hogy a vallásszabadság megkérdőjelezése a magyar szabályozás tekintetében nem megalapozott – emelte ki.

A gyorséttermek termékkínálatának általa korábban felvetett szabályozására kitérve elmondta: még tartanak az egyeztetések, de szeretné elkerülni azt, hogy úgy tűnjön, mintha a parlamenti többség egy-egy gyorsétteremlánc működésének korlátozására törekedne. Példaként a brit mintát említette, ahol a világ legnagyobb gyorsétteremláncának termékskáláját korlátozták, ahogyan a kalória-, a cukor- és a sótartalmat is szabályozták, és erősítették a felvilágosítást is, anélkül, hogy a gyorsétterem-kultúrát vagy az ízlést próbálták volna korlátozni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.