Lecsaphatnak az orvvadászokra

A Btk. tervezett szigorítása után akár háromévi börtön is kiszabható lesz rájuk, szemben az eddigi 20-30 ezres bírságokkal.

BL
2012. 01. 24. 5:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A módosítás nyomán – az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVK) javaslatára – szabálysértés helyett bűncselekményként kezelnék az orvvadászatot, ami alapesetben két év börtönnel is sújtható lenne, minősített esetben – bűnszervezetben vagy jelentős értékre elkövetve – pedig akár három évvel. A jogszabályváltozásról a lap szerint várhatóan már áprilisban szavaz az Országgyűlés.

Jelenleg az évi 300 ezer elejtett nagyvad legalább 15 százalékát orvvadászok ölik meg, ám az OMVK jogi képviselője, Székely István szerint a számot nehéz megbecsülni, mert az esetek csak akkor derülnek ki, ha tetten érik az elkövetőt, vagy a hivatásos vadászok rábukkannak az elejtett állatok elhagyott tetemére. Székely István a lapnak azt is elmondta, hogy az orvvadászok egyre brutálisabb módszereket használnak.

A vadorzók kiszűrésére a vadászkamara és a vadászati védegylet együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel, a vadászati törvény alapján minden 3000 hektáron a vadásztársaság kötelessége vadőrt – hivatásos vadászt – alkalmazni, akinek törvény által előírt feladata a vadászterület és a vadállomány védelme.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.