Márciusban kezdi meg büntetését Pásztor István

Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója.

LM
2012. 01. 14. 11:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője az MTI-nek szombaton elmondta, hogy haladék kérésére indokolt esetben bárkinek lehetősége van, ilyenkor az első fokon eljáró bíróság dönt az ügyben. Pásztor István megkapta a haladékot, amely március elsején jár le, akkor fogházba kell vonulnia – tette hozzá a bírósági szóvivő.

Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

Az élsportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, és az elütési sebesség is – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – legalább 69-76 kilométerre tehető – idézte fel akkor a szóvivő.

Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.