Megállapodtak az örökjáradékról

Több hónapnyi tárgyalás után megállapodás született a magyarországi zsidó vallási közösségek között a zsidó örökjáradékok idei kifizetésének rendjéről – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.

WL
2012. 01. 31. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány közvetítésével létrejött megállapodás értelmében a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) adja tovább az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezetnek – olvasható a közleményben.

Ennek alapján a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) 190 millió forint, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) pedig 150 millió forint járadékot fizetnek ki a támogatási forrásokból.

A KIM azt írta, a résztvevők megállapodtak abban is, hogy ha az egyházi törvény további zsidó vallási közösségekkel egészül ki, akkor a Mazsihisz 80, a MAOIH 12, az EMIH pedig 8 százalékos mértékben járul hozzá az újonnan elismert szervezetek támogatásához.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a január 1-jén hatályba lépő új egyházi törvény a Mazsihiszen kívül a fenti két zsidó felekezetet is felsorolja, és miután a kormány egyenrangúnak tekinti ezeket a közösségeket, ők is jogosulttá váltak az eddig kizárólagosan a Mazsihisz részére juttatott örökjáradékból származó részesedésre.

A zsidó felekezetek közötti tárgyalások megkezdését Gál András Levente kormánybiztos javasolta a Zsidó Közösségi Kerekasztal tavaly szeptember 22-én tartott ülésén. Akkor a Mazsihisz – elismerve a megváltozott helyzetet – ajánlatot tett az örökjáradék rendezésére, de a kifizetés jogcímében és módjában a felek még nem tudtak dönteni. December 14-én állapodtak meg abban: december 20-ig írásban reagálnak az elhangzott felvetésekre, és ezt a kormány képviselőjével is közlik, hogy mielőbb döntés szülessen – emlékeztetett a KIM.

A kedden aláírt megállapodást a Mazsihisz közgyűlése és a kormány elé terjesztik, és e két plénum jóváhagyásával lép hatályba. Arról is megegyeztek, hogy ha a Mazsihisz közgyűlése nem fogadná el a megállapodást, akkor a felek újratárgyalják a kérdést – tették hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.