Közlése szerint az áldozatot mellkason szúrták. A férfi a fiával és annak élettársával élt egy romos házban lévő lakásban, és a rokonok gyakran veszekedtek egymással, amiből korábban már rendőrségi ügy is származott.
Tájékoztatása szerint az áldozat fiának élettársa kérte meg a szomszédokat, hogy hívjanak mentőt az idős emberhez. A kiérkező mentők észlelték, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett, ekkor értesítették a rendőrséget. Az ügyben ismeretlen tettes ellen indult eljárás – tette hozzá.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
