Mielőbb meg kell állapodni a kerületekkel

Júniusig le kell bonyolítani a Széll Kálmán tér rendezésére, illetve a budai fonódó villamos új pályaszakaszainak kiépítésére vonatkozó pályázatokat.

BL
2012. 01. 25. 6:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az építési munkálatokat a jövő év elején meg kell kezdeni ahhoz, hogy az uniós, illetve állami támogatási szerződésben meghatározott 2015. végi határidőre végezzenek. A lapnak Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: a pályáknak erre a határidőre nem csupán késznek kell lenniük, hanem üzemelniük is kell, különben bezárul az uniós forrás, és ellehetetlenül mindkét projekt.

Ehhez az szükséges, hogy a térnél összeérő három, építési hatóságként is érintett önkormányzattal – I., II. és XII. kerület – gyorsan meg lehessen állapodni az engedélyezési tervek részleteiről. A nemzeti fejlesztési tárca arra kérte a projektgazda BKK-t, hogy fél éven belül szerezzen be minden érintett önkormányzattól egy hozzájárulási nyilatkozatot.

A lap emlékeztet, hogy a tér átalakítását célzó koncepciópályázat győztes terve szerint egyebek mellett a 18-as villamos végállomását kitolnák a Hűvösvölgybe, a fogaskerekű a Budapest Szállótól normál villamosként érkezne a Széll Kálmán térre, amelynek közepén minőségi „találkahelyet” alakítanának ki, közösségi funkciókat befogadó pontokkal, zöld térrészletekkel, szökőkúttal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.