Minden települést felmérnek, 150 milliárd a tét

Az összes települést megkérdezik majd Bács-Kiskun megyében a jövőbeli fejlesztési tervek elkészítésekor.

Kovács András
2012. 01. 31. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elkövetkező időszakban a területfejlesztési intézmények kiépítése a megyénk elsőrendű feladata – mondta el lapunknak Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés fideszes elnöke. Szólt arról is, hogy az uniós források többsége a megyékhez kerül, amelynek politikai struktúrái mostanra elkészültek. Az idei büdzsé elfogadását követően az összes település helyzetét felmérjük, amelynek során azt is megtudjuk, hogy mit szeretnének elérni ezek a közösségek – hangsúlyozta Bányai.

A megyei közgyűlési elnök elmondta, a korábbi koncepciókat át fogják dolgozni, az év második negyedévére elkészül az új stratégiaterv. A jövő év elejére szeretnék elérni, hogy akkreditálás alá kerüljön a megyei fejlesztési ügynökség, mivel a korábbi regionális szervezetrendszer nem megfelelően szabályozta a fejlesztéseket – tette hozzá. Bár egy százalékára redukálódott a megyei közgyűlések költségvetése, de nem a büdzsé nagysága dönti el egy szervezet fontosságát és súlyát, hanem az, hogy komoly felelősséget kaptak – hangsúlyozta Bányai.

150 milliárdos forrás is érkezhet

Bányai elmondta, hogy a jövőben elsősorban a gazdaságfejlesztési tervekre van szükségük. Úgy látja, hogy a megyében Kecskeméten kívül komolyabb fejlesztésekre van szükség, sok a hátrányos helyzetű település. „Mi nem egyről a kettőre, hanem legalább kettő és félre vagy háromra szeretnénk jutni.” A jövőbeli járások szerepéről úgy nyilatkozott, hogy vélhetően az engedélyek kiadása az ő hatáskörük lesz, így a fejlesztési terveknek is a részei lesznek ezen közigazgatási egységek.

A megyei közgyűlési elnök korábban arról beszélt, hogy a következő pénzügyi ciklusban az ország rendelkezésére álló források csaknem felét a megyei területfejlesztési tanácsokon keresztül fogja a kormány megpályáztatni, mely megyénként 100-150 milliárd forint közötti fejlesztési forrást jelenthet.

A 2010-es önkormányzati választáson a megyében a Fidesz–KDNP 63,39, az MSZP 17,51, a Jobbik 13,71, míg az LMP 5,4 százalékot ért el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.