Pintér Sándor egyebek mellett arra utasította a közigazgatási államtitkárt, hogy soron kívül mérje fel azokat a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló épületeket, ahol nappali melegedőket lehetne kialakítani. Kontrát Károly azt hangoztatta, nemzeti összefogásra van szükség, ezért arra kért mindenkit, figyeljenek oda a környezetükben egyedül élő idősekre.
Szolidaritás
Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó pedig a szolidaritás jegyében arra kért minden szervezetet, intézményt és egyházat, hogy nyissanak meg minden olyan szabad, fűthető helyiséget, ahol a rászorulók biztonságban lehetnek a hideg időben.
Készül a MÁV és a közútkezelő
Fokozott a készültség a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a várható lehűlés miatt; a járműveket felkészítették az utak sózására és a hó eltakarítására, a veszélyes útszakaszokra pedig a hófúvások ellen védőeszközöket, hófogórácsokat és hálókat helyeztek ki – közölte a társaság kedden az MTI-vel. Bővebben>>>
A MÁV-csoport felkészült a téli zord időjárásra a fennakadások elkerülése és a vasúti pálya szabadon tartása érdekében – közölte Szarka László, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére kedden. Bővebben>>>
Döcög a BKV
Több BKV-busz hibásodott meg eddig a hétfői naphoz képest, ennek oka a hideg időjárás és a járművek magas átlagéletkora – mondta Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke az MTI-nek. A kedd kora délelőtti adatok szerint eddig 240 meghibásodást rögzítettek, ebből 80 esetben nem tudták a helyszínen megjavítani a buszt, a garázsba kellett vontatni a járműveket. Hétfőn ugyanezt a számot csak délutánra érték el, ebben nagy szerepe van annak, hogy a buszok átlagosan 17 évesek, és a hideg időjárás is problémákat okoz – közölte Nemes Gábor. Hangsúlyozta: ez a szám jelentős, a napi kocsikiadás több mint 15 százaléka, ezért a menetrendben is nagyobb követési időkkel kell számolni. Hozzátette, hogy a hétfő hajnali üzemkezdetkor 80 buszt késve, 10-15-öt pedig egyáltalán nem tudtak kiadni. Ezek a számok az egyre hidegebb időjárás miatt várhatóan növekedni fognak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!