„Minősíthetetlen bulvárkacsa”

A kormányfő és az elnök rendszeresen egyeztet, de Szijjártó Péter arról nem tud, hogy erről a kérdésről szót ejtettek volna.

TK
2012. 01. 16. 7:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott: méltatlannak tartja, hogy „egy ilyen bulvárkacsába próbálják belekeverni a köztársasági elnököt”.

Mint mondta, szerinte kissé gyanús és meglehetősen furcsa az ügy időzítése, hiszen egy nappal az után került nyilvánosságra ez a „bulvárkacsa”, hogy az államfő a diplomáciai vezetőknek tartott fogadáson nagyon határozottan kiállt Magyarország mellett a támadásokkal szemben.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszélt-e az ügyben Schmitt Pállal, a szóvivő azt válaszolta: a kormányfő és az elnök rendszeresen egyeztet, de arról nem tud, hogy erről a kérdésről szót ejtettek volna.

Az MNO megírta, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a leghatározottabban visszautasítja, hogy a hvg.hu portál plágium elkövetésével gyanúsította meg az államfőt.

A TV2 hétfő reggeli műsorában a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokról szólva Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország és az IMF céljai közösek: ahogyan azt a valutaalap is elvárja a programjaiban részt vevő országoktól, úgy a magyar kormány is szigorú költségvetési politikát folytat, három százalék alatti hiányban érdekelt, és a kabinet is növekedést szeretne.

Az EU magyar törvényekkel kapcsolatos kifogásait érintően a miniszterelnök szóvivője úgy fogalmazott: az Európai Unió az egyik legklasszikusabb demokratikus szervezet, vagyis nem diktátumokban gondolkodik, hanem – „minden bizonnyal” – érveket sorakoztat majd fel a javaslatai mögé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.