Mínusz 15 fok lesz

Folytatódik az igen hideg téli idő, péntektől pedig többfelé havazásra is számítani lehet.

BL
2012. 01. 30. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meteorológus kifejtette: a lehűlést az okozza, hogy Északkelet-Európa felett egy hatalmas anticiklon helyezkedik el, amelynek területén hideg, zord téli idő uralkodik. Ennek az anticiklonnak a peremén a Kárpát-medence fölé is egyre hidegebb, többnyire száraz levegő áramlik, de a hét közepétől egy mediterrán ciklon már egyre nedvesebb levegőt szállít térségünk fölé – tette hozzá.

Jenki Szilvia azt mondta: eleinte általában kevés lesz a felhő, csapadék nem valószínű. Úgy fogalmazott: „igen csípősek” lesznek az éjszakák, kedden reggel mínusz 8, mínusz 13 Celsius-fokig süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hóval borított részeken mínusz 15 foknál is hidegebb lehet. Emellett a maximum hőmérséklet is 0 és mínusz 3 fok között valószínű.

A hideg idő mellett néhol előfordulhatnak zúzmarás ködfoltok is – mondta a meteorológus. A keleti szél inkább csak az északkeleti országrészben erősödik meg helyenként. A hét közepétől dél, délnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, amelynek hatására főleg a déli területeken már csütörtök délután havazhat.

Pénteken a déli és a keleti országrészben többfelé, másutt helyenként várható havazás. Majd szombaton is sokfelé számítani kell havazásra, de ekkor a megerősödő északi, északkeleti szél helyenként hófúvást is okozhat. Vasárnaptól szórványosan számíthatunk havazásra, hózáporra. A hét folyamán általában hajnalban mínusz 9, mínusz 16, de kora délután is csak mínusz 4, mínusz 10 fok lesz jellemző – mondta Jenki Szilvia.

Darányi Mariann, az Országos Meteorológiai Szolgálat orvosmeteorológusa azt közölte: a következő napokban a földfelszíntől magasabban lesz az a réteg, amelyben a szennyező anyagok el tudnak keveredni. Így, habár nem lesz olyan szeles idő, a légszennyezettség csökkenhet. Az orvosmeteorológus arra is kitért: a száraz hideg a vírusok terjedésének ugyan nem kedvez, az emberi szervezetben viszont már kedvezőbbek lehetnek a feltételek. A nagy hidegben ugyanis könnyebben meg lehet fázni, egy szimpla megfázásból pedig könnyebben alakulhat ki influenzás megbetegedés – mondta Darányi Mariann.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.