Ölt a Gina Debrecenben

Egy fiatal férfi meghalt, egy másik életveszélyes, egy harmadik pedig könnyű mérgezéssel került kórházba szerda hajnalban.

BL
2012. 01. 25. 9:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata későbbre ígért tájékoztatást.

Kovács Károly rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: a debreceni Gyergyó utcai lakásban a mentőknek újra kellett éleszteniük az egyik fiatalt. Őt és társát életveszélyes állapotban szállították kórházba, a harmadik férfi életét már nem tudták megmenteni. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI megkeresésére azt mondta: az egyik fiatalt a Debreceni Egyetem II. számú belgyógyászati klinikájára, a másikat a debreceni Kenézy-kórházba szállították. A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.

A Dehir beszámolója szerint a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. A lakásban négy, 20 és 25 év közötti fiatalembert találtak, egyikük ekkorra már életét vesztette. Másikuk életveszélyes mérgezést szenvedett, őt a klinika intenzív osztályára szállították, egy harmadik fiatalt pedig a sürgősségi osztályon kezelnek, súlyos mérgezéssel.

A szomszédok azt mondták, a lakásban albérlők éltek, s igen sokat buliztak. Az egyik szomszéd még hallotta szerda hajnalban, hogy megy a buli, de utána már csak a mentők érkezésére riadt fel. A rendőrök jelenleg is helyszínelnek a belvárosi lakásban – írja a Dehir.

Ismert, január elején három budapesti fiatal lett rosszul a Ginától, mindhárman életveszélyes állapotba kerültek. Az eset kapcsán az MNO interjút készített Zacher Gábor toxikológussal, a Hír TV pedig rejtett kamerával indult az éjszakába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.