Örülhetnek a téti gyermekek

Bővítik az általános iskolát Téten.

LM
2012. 01. 25. 6:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kukorelli László (független) kifejtette: az alsó és a felső tagozat jelenleg két helyen működik, egyebek között ezen a helyzeten változtatnak ésszerűségi okokból a mintegy 320 millió forintos fejlesztéssel, amelyhez 285 millió forintot nyert el az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében.

A városvezető tájékoztatása szerint az egyik iskolaépület mellé új szárnyat építenek nyolc tanteremmel és egy tágas aulával. A beruházás az óvodát is érinti, a gyermekintézmény korszerű, 500 adagos főzőkonyhát és éttermet kap, ott oldják majd meg a diákok étkeztetését is. Ezzel a lépéssel összevonják a jelenleg két helyen működő főzőkonyhát.

A tervek szerint az óvodai fejlesztés a nyár végére elkészül, a bővített iskolát pedig legkésőbb a következő tanév második félévében szeretnék átadni; az utóbbiban csaknem 300 diák tanul. A munkálatok a kivitelezővel történő szerződéskötést követően kezdődhetnek meg – fűzte hozzá Kukorelli László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.