A több mint fél éves önkormányzati vizsgálat után azért fordultak a Fővárosi Főügyészséghez, mert becsléseik szerint a megbízások alapján legalább 50 millió forintot fizettek ki a VI. kerületben fellelhetetlen vagy szükségtelen munkákra az elmúlt tíz évben. Az okozott kár pontos mértékét csak a nyomozó hatóság tudja majd meghatározni, de az ügyvéd úgy véli, az akár az 50 millió forint többszöröse is lehet.
Több száz szerződést néztek át a vizsgálat során. A feljelentésben nevesítetteket jellemzően 2003 és 2010 között a kerület MSZP–SZDSZ-es irányítása, Verók István szocialista polgármester idején kötötték. Előfordult, hogy nyomát sem találták az elvégzett munkának. A megbízások gyakran az önkormányzatnál is ellátott feladatra, például gazdasági, illetve pénzügyi és számviteli tanácsadásra szóltak.
Százmilliókat költöttek tanácsokra
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen a terézvárosi önkormányzat jogi képviselője.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!