Szerdán hozzák haza a holttestet

MTI-információ szerint szerdán hozzák haza Fehér Sándor holttestét, aki az olasz óceánjáró balesetében vesztette életét.

WA
2012. 01. 24. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az áldozat édesanyja kedden elmondta: hivatalosan még mindig nem tudni, mi okozta fia halálát, ugyanis a halotti anyakönyvi kivonatot még sem ő, sem pedig a konzulátus nem kapta meg, ugyanis az olasz hatóságok még több, köztük szövettani vizsgálatot végeznek.


Fehér Sándorné közölte: fiától február 1-jén, 14 óra 15 perckor, a kispesti temetőben vesznek végső búcsút. A 38 éves elismert cigányzenészt a közelmúltban elhunyt édesapja mellett helyezik örök nyugalomra.

Tóth József, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője azt mondta, hogy az olasz hatóságok a hétvégén elvégezték a halottszemlét. Hozzátette: a római nagykövetség közreműködött az adminisztratív feladatokban, így a férfi holttestét még a héten hazaszállíthatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.