Új dimenziókat nyithat az új városközpont

Új városközpont épül Mórahalmon mintegy 1 milliárd forintból – jelentette be kedden a város polgármestere az ünnepélyes alapkőletétel kapcsán.

WL
2012. 01. 24. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nógrádi Zoltán, a város fideszes polgármestere elmondta: bár több olyan területe van a településnek, amely városközponti funkciókat lát el, igazi központja eddig nem volt. A projekt összköltsége 937 millió 500 ezer forint, melynek 80 százalékát (750 millió forintot) az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította, pályázat alapján.

Ezzel a pályázattal megvalósul a lakók régi vágya: kulturált központja lesz Mórahalomnak, ahol a gazdasági, kulturális és közigazgatási fejlesztések megkezdődhetnek. A beruházás egy régi iparterületen valósul meg.

A fejlesztés átfogó célja a városközpont fizikai megújítása és a partnerség megerősítése, új – települési és kistérségi – gazdasági, közösségi és közszférafunkciók megteremtésének ösztönzése, valamint a meglévő funkciók megerősítése, ezáltal a város fejlődésének dinamizálása.

Itt működik majd a tervek szerint a város közigazgatási központja, hiszen a jelenlegi hivatal már nem alkalmas azoknak a funkcióknak az ellátására, melyek nélkülözhetetlenek egy kistérségi szolgáltatóközponthoz, az egyablakos ügyintézés megvalósításához.

A szolgáltatóközpontba költözne át a Polgármesteri Hivatal, és a tervek szerint több közhivatal, illetve pénzintézet is. Az új épületben lehetőség nyílik majd kulturális rendezvények megtartására is: a hagyományőrzés, a homokhátság kultúrája, történelme, a helyi identitástudat megőrzése érdekében az e területen tevékenykedőknek helyszínt és infrastruktúrát biztosít a központ rendezvények lebonyolítására. A fejlesztés nyomán egy fedett piaccsarnok is létesül a város szívében.

A szolgáltatóközpont és a piaccsarnok kivitelezési munkáit a közbeszerzési eljárás eredményeként a FERROÉP Zrt. végzi. A kivitelezési munkálatok előreláthatólag 2012. január 17. és 2012. szeptember 30. között zajlanak, a pályázatot a jövő év második felében zárják le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.