19.52 – A Nagymező és a Mozsár utca sarkán alakzatban hét radikálist igazoltatnak a rendőrök.
19.45. – A tömeg továbbra is az Opera előtt áll és kormányellenes jelszavakat skandál. Azt kiabálják: „Gyertek ki!”
19.43 – A színpadon beszédet mondott Szűcs Miklós festő, Kónya Péter, Iványi Gábor metodista lelkész, jelenleg Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője szónokol.
19.35 – „Őskáosz alakult ki, nem lehet tudni, hogy ki kivel van és miért tüntet” – mondta el a helyszínről a Hír TV tudósítója.
19.20 – A rendőrség megszüntette a sorfalat a Hajós utca és a Paulay Ede utca sarkán – számolt be róla az MNO helyszíni tudósítója.
19.19 – A rendezvényen Mesterházy Attila MSZP-elnök és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője is megjelent – jelentette a Hír TV tudósítója.
19.13 – Összeszólalkozott egymással két ittas radikális ellentüntető a Moulin Rouge előtt. Egyiküket igazoltatni kezdték a rendőrök, mire az őket követő bomberdzsekisek elszállingóztak onnan. A Nagymező utcát rohamsisakos, láthatósági mellénybe öltözött rendőrök sorfala zárja el az Andrássy úttól.
19.12 – Az Andrássy úton a rendőrség kiszorította azokat a tiltakozókat, akik az Operába érkezőket inzultálták, trágár kifejezéseket kiabáltak nekik. A Hajós utcában a tömeg egy része megpróbált átjutni a rendőrök sorfalán, de ezt megakadályozták. Kis dulakodás alakult ki.
18.55 – A Hajós utca és a Paulay Ede utca sarkán a rendőrség lezárta a kereszteződést, így az emberek nem tudnak az Operához menni. Egyre feszültebb a hangulat.
18.46 – A Deák Ferenc tér felől próbálják terelni a tömeget az Oktogon irányába – jelentette az MNO tudósítója. Felszólították az embereket, hogy működjenek együtt, különben a rendőrség fog közbelépni. Az Opera épületével szemben Molnár Csaba MSZP-s politikus, Farkasházy Tivadar humorista, újságíró és Juszt László szerkesztő-riporter beszélget.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!