Több mint kétezer, közfoglalkoztatásban részt vevő ember tart kapcsolatot az idősekkel és elesettekkel az ötezernél kevesebb lakosú településeken, így a nagy hideg miatt kialakult helyzetben is segítséget kaphatnak a rászorulók – közölte Mányai Zoltán, a Belügyminisztérium (BM) sajtófőnöke pénteken az MTI-vel. A legtöbben, 223-an Veszprém megyében tudnak segíteni, de több megyében, így Borsod, Fejér, Pest és Heves megyében is meghaladja a százat a kapcsolattartást végző közfoglalkoztatottak létszáma. Ennek költsége Mányai Zoltán tájékoztatása szerint 323 millió forint.
Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón ismertette a hideg időjárás miatt hozott minisztériumi intézkedéseket. Mint elmondta, Pintér Sándor belügyminiszter a tárca közigazgatási államtitkárát egyebek mellett arra utasította, hogy soron kívül mérje fel a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló azon épületeket, amelyekben nappali melegedőket lehetne kialakítani. A közfoglalkoztatási helyettes államtitkárnak pedig a munkaügyi központok igazgatóin keresztül fel kell hívnia az önkormányzatok figyelmét arra: a közfoglalkoztatásban részt vevők naponta kétszer ellenőrizzék, hogy a településen élő idősek, elesettek nincsenek-e veszélyben.
A hópihét keresse, ha utazni akar + Képek
A MÁV szombatra másodfokú készültséget rendelt el országos vasúthálózatán. Az OMSZ készenlétbe helyezte négykerék-meghajtású terepjáró mentőautóit és mentőhelikoptereit.
A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, s lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal folyamatosan legyenek jelen a tanyavilágban. Pintér Sándor azt kérte az állampolgároktól, tegyenek bejelentést, ha távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul megszakad a kapcsolatuk, vagy ha azok nem adnak életjelet magukról.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!