A légitársasághoz forduljon, aki bankkártyával fizetett

A Magyar Bankszövetség alelnöke szerint először a Malévhoz kell elmenniük azoknak az utasoknak, akik bankkártyával már megvették a repülőjegyüket, de nem tudtak elutazni.

NT
2012. 02. 03. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyuris Dániel az MTI-nek elmondta: az utasok a Malévnál kapnak majd részletes tájékoztatást arról, milyen ügymenet szerint kaphatják vissza a pénzüket az igénybe nem vett jegyükért.

A Visa International a magyarországi PR-cégén keresztül az MTI-t ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy „azok az utasok, akik Visa betéti vagy hitelkártyával vásárolták repülőjegyüket, a kártyakibocsátó bankhoz fordulhatnak pénz-visszatérítési kérelmükkel a szolgáltatás nem teljesítésére hivatkozva”.

Gauder Milán, a MasterCard ügyvezető igazgatója az Origónak elmondta: az utasnak a saját bankjába kell bemennie, és ott az utazás dokumentumaival igazolnia, hogy bankkártyával vásárolt repülőjegyet, ez alapján kérheti vissza a jegy árát. A bankban elbírálják a kérését, és ha minden igazolható, akkor az utasnak visszafizetik a pénzt.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.