A vádirat szerint a Mal Zrt. vezetése is felelős

A vörösiszap-katasztrófa-per vádirata szerint a Mal Zrt. vezetése felelős a közveszély előidézéséért, valamint a hatóságokat és a lakosságot lényegében nem értesítették a gátszakadásról.

WL
2012. 02. 01. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalat felső vezetése alábecsülte a gátszakadás várható pusztítását. A Magyar Nemzet úgy tudja, a vörösiszap-katasztrófa-per vádiratában szerepel, hogy Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója nem megfelelő tájékoztatást adott, amikor azt mondta, hogy a gyár ajkai X. vörösiszap-tároló kazettájából kiömlött anyag lúgos, de nem annyira veszélyes, mert nem mérgező, és nem annyira maró.

A Mal Zrt.-nél nem számoltak azzal, hogy az árhullám elérheti Devecsert és Somlóvásárhelyet, ami azért érdekes, mert arra viszont számítottak, hogy a Tornán, a Marcalon, a Rábán keresztül a szennyeződés belekerül a Dunába is. Hiába szerepelt a Mal katasztrófatervében, hogy gátszakadás esetén azonnal értesíteni kell a lakosságot, és minden erővel az emberi életet kell menteni, ez a valóságban nem következett be.

A lap ügyvédi körökből származó információi szerint az is szerepel a vádiratban, hogy a X. tárolóban az engedély kereteit túllépve végeztek veszélyeshulladék-kezelést, amiért az elsőrendű vádlott Bakonyi Zoltán, valamint a másod-, harmad- és ötödrendű vádlottak a felelősek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.