Áram már van Százhalombattán

Helyreállt az áramszolgáltatás, így hamarosan fűtés és meleg víz is lesz Százhalombattán.

NT
2012. 02. 03. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sinka László korábban arról számolt be, hogy ezer százhalombattai otthonban, valamint több közintézményben nincs áram, fűtés és meleg víz. Hozzátette: a közintézmények zömében aggregátor beiktatásával helyreállították a szolgáltatást, s azt is elmondta, hogy az ELMŰ szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a hiba feltárásán, elhárításán. Közlése szerint a helyi polgári védelem és a városvezetés felkészült a lakók ellátására.

Kevéssel dél előtt az alpolgármester arról tájékoztatott, hogy az ELMŰ felderítette a – tudomása szerint a kemény faggyal összefüggő – hiba okát, s a javítás is megtörtént, így az érintett lakásokban már mindenütt van áram.

A százhalombattai kommunális szolgáltató, a Szákom Kft. szakemberei jelenleg a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás beindítását készítik elő – fűzte hozzá Sinka László. Ha minden ütemszerűen halad, hamarosan ismét folyik a meleg víz a csapokból, és a radiátorok is felmelegszenek a lakótelepen – mondta az alpolgármester.

Az MTI-nek az ELMŰ illetékeseitől egyelőre nem sikerült információt kapnia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.