Célkeresztben érezte magát Schiffer András

A politikus úgy érzi, félreértés volt, hogy az önálló politizálásnak ne lenne meg az LMP-ben a támogatottsága.

TK
2012. 02. 04. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schiffer András úgy érzi, hogy őt úgy állították be, mint aki gátja az úgynevezett demokratikus ellenzék kialakulásának, vagyis az MSZP-vel és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval való összefogásnak. A lemondásában így az is szerepet játszott, hogy ha az LMP kongresszusa is elutasítja az együttműködést, ne lehessen csak őt okolni – olvasható a Magyar Nemzetben.

A politikus úgy érzi, félreértés volt, hogy az önálló politizálásnak ne lenne meg az LMP-ben a támogatottsága. A volt frakcióvezető jelenleg nem tudja elképzelni, hogy bármelyik ellenzéki párttal összefogjanak a 2014-es választásokon, bár az addigi együttműködést például az utcán nem zárta ki.

A jövőről azt mondta, a jelenleg nyolc százalékon álló párt egyelőre nem fog komoly növekedésnek indulni, de 2013-ban, közeledve a következő választásokhoz, emelkedhet támogatóinak aránya – írja a Magyar Nemzet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.