Egyre több a baleset

Egy folyamatosan működő operatív törzs figyelemmel kíséri és elemzi a hideg idő és a havazás miatt kialakult helyzetet.

TK
2012. 02. 04. 15:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garamvölgyi László közölte: a kisméretűnek számító, úgynevezett koccanásos balesetek száma növekszik, és eddig csak egyetlen halálos közúti balesetről érkezett jelentés.

Közlése alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Pere és Abaújszántó, illetve Vilmány és Fony között a hóátfúvások miatt nem lehet közlekedni, ezért a forgalmat elterelik, míg két alsórendű úton a havazás miatt félpályás lezárást alkalmaznak, így a 3608-as út Hernádnémeti és Tiszalúc között, illetve a 3702-es út Megyaszó és Legényes között.

Az ORFK szóvivője az MTI-nek azt mondta: szombat délutánig összesen 54 ember életét mentették meg a kihűléstől a rendőrök azzal, hogy segítséget nyújtottak embereknek. Példaként sorolta, hogy egy csabacsűri tanyáról azzal telefonált be egy 65 éves asszony a rendőrségre, hogy nem tud kimenni a hó miatt a házából, és a kiérkező rendőrök a hóeltakarítás után észlelték, hogy az asszony házában nincs fűtés, ezért értesítették az önkormányzatot.

Az ORFK szóvivője azt mondta, egy folyamatosan működő operatív törzs figyelemmel kíséri és elemzi a hideg idő és a havazás miatt kialakult helyzetet.

Hókotróval ütközött a kamion

Egy kamion nekiütközött az M7-es autópálya 108-as kilométerszelvényénél az utat takarító hókotrónak szombat délután, ezért az érintett szakaszon csak a leállósávon lehet közlekedni – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Garamvölgyi László azt mondta: az orosz rendszámú kamion által okozott baleset miatt az M7-es autópálya bal pályáján a belső és külső sávot is le kellett zárni a forgalom elől, a járművek csak a leállósávon haladhatnak az érintett szakaszon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.