Elhunyt Lányi Botond

Életének 71. évében meghalt Lányi Botond aranytollas nyíregyházi újságíró – közölte volt munkahelye, a Kelet-Magyarország szerkesztősége kedden az MTI-vel.

LM
2012. 02. 14. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lányi Botond újságírói pályafutása a közgazdasági egyetem elvégzése után az 1960-as években a Borsodi Vegyész című üzemi lapnál kezdődött, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap, a Kelet-Magyarország munkatársa, rovatvezetője és olvasószerkesztője volt 1990-ig. A rendszerváltás után alapító főszerkesztője lett a Nyíri Futárnak, később a nyíregyházi Esti Szónak, a Heti Szónak és a Naplónak. Több települési, önkormányzati lapot is szerkesztett, valamint publikált a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban is. A Magyar Távirati Irodának szintén külső munkatársa volt, betegsége súlyosbodásáig, 2009-ig volt helyettesítő tudósító. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége több évtizedes kiemelkedő munkájáért 2011-ben tüntette ki Aranytollal. Lányi Botond temetéséről később intézkednek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.