Elindult Budapestre a menet + Képek

Elindult Miskolcról Budapestre hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozómenet.

TK
2012. 02. 06. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A menetben haladt Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse szocialista polgármestere, civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok.

A szervezők az indulás előtt elmondták, hogy akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: „munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért”. Úgy fogalmaztak: mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.

Az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára, a bennünket körülvevő világ sokkal rosszabb, mint ahogy azt a televízióban bemutatják, fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz, emberi módon szeretnénk élni, létezni – mondta Tóth Imre Miklós, a menet egyik szervezője.

Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: a demonstrációval, annak céljával szolidáris. A tiltakozó, figyelemfelhívó menet szervezői, az abban résztvevők elmondták neki, hogy jószerivel minden szalmaszálat megragadnak, csak hogy munkájuk, megélhetésük legyen, de ez a mai körülmények között szinte lehetetlen – tette hozzá.


A kezdeményezés elindítói másokat is csatlakozásra buzdítottak a 3-as számú főút Miskolcról Budapestre vezető szakasza mentén. Lukács András, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: tudomása szerint Gödöllőről, Budapestről igen sokan társulnak a gyaloglókhoz, akik naponta 20-30 kilométert tesznek meg.

Az út teljes hosszát mintegy harmincan teszik meg. Az első megálló Emődnél lesz, a menet résztvevői útközben MSZP-irodákban, kollégiumokban, tornatermekben töltik az éjszakát, meleg étellel mindenhol várják őket.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Demokratikus Koalíció is csatlakozott a Munkát, kenyeret! menethez.

A tervek szerint a menet február 13-án, az Országgyűlés nyitó ülésére ér Budapestre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.