Fagyhaláltól mentették meg az embereket

Több ezer rendőr teljesített szolgálatot a hétvégén.

TK
2012. 02. 06. 8:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ezer rendőr teljesített szolgálatot a hétvégén, a rendkívüli hideg és az erős havazás miatt a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok is emelt létszámú szolgálattal készültek, járőrök és körzeti megbízottak kutattak a segítségre szorulók után.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő idős emberek állapotát és életkörülményeit visszatérően ellenőrizték, számos településen az Országos Polgárőr Szövetség tagszervezeteinek munkatársaival közösen. Több alkalommal rokonok vagy szomszédok bejelentése alapján keresték fel a rászorulókat, és a kihűlt otthonukból melegedőkbe szállították őket.

A rendőrség továbbra is arra kér mindenkit, hogy ha segítségre szoruló embert látnak vagy bajba kerülnek, hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívószámot.

A rendőrség adatai szerint 170 közúti közlekedési baleset történt a hétvégén, ebből egy volt halálos kimenetelű, hét súlyos, 28 pedig könnyű sérüléssel végződött. A balesetek jelentős része koccanásos baleset volt, s nem járt személyi sérüléssel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.