Gyenizse Zsoltot nevezték ki

Gyenizse Zsoltot, a Veszprémi Városi Bíróság elnökét bízta meg a Veszprémi Törvényszék elnökhelyettesi feladatainak ellátásával Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

WA
2012. 02. 14. 9:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dülkné Pintér Zsuzsanna elmondta: Gyenizse Zsoltot február 15-i hatállyal egy évre nevezték ki az elnökhelyettesi posztra. Eddig ezt a pozíciót nem töltötték be. Hozzátette, hogy Meződi János, a törvényszék elnöke és további 8-10 törvényszéki bíró március 2-val megkezdi a nyugdíjba vonulását megelőző szabadságát.

A szóvivő tájékoztatott arról, hogy döntés született a Mal-ügy bírójának a személyéről is: Szabó Györgyit, a veszprémi bíróság bíráját felrendelték a törvényszékre, az ő feladata a nagy érdeklődést kiváltó ügy tárgyalása.

A törvényszék korábbi tájékoztatása szerint a vörösiszap-katasztrófa ügyében induló büntetőper várhatóan a nyár végén kezdődhet meg. A perben tizenöten, köztük a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezetői állnak majd a törvényszék elé. Az ügyészség január közepén halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének a megsértése bűntette miatt emelt vádat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.