Hamar átléptek a Malév utáni korszakba

Fokozatosan visszatért a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását követően – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel vasárnap este.

LM
2012. 02. 05. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utasforgalom helyreállítása érdekében a magyar hatóságok is sokat tehetnek az elveszett Malév-járatok pótlását gátló akadályok kiküszöbölésével – hívja fel a figyelmet a repülőtéri társaság a közleményben. Kétoldalú megállapodások mondják ki, hogy Törökország, Izrael, Oroszország és Ukrajna, illetve Magyarország között csak egy-egy kijelölt légitársaság üzemeltethet járatokat, magyar részről a Malév. A jelen helyzetben utasok százezrei eshetnek el a lehetőségtől hogy ezekbe az országokba repüljenek, ha csak a másik fél által kijelölt légitársaság nem növeli a kapacitását, vagy a magyar fél másik légitársaságot nem jelöl ki, például a Wizz Airt. Fontos, hogy a magyar hatóságok gyorsan megtegyék a szükséges lépéseket, különben a talpra állás sokkal több időt fog igénybe venni.

A Budapest Airport reméli, hogy az utasforgalom a lehető legrövidebb idő alatt visszatér a növekedés útjára. A korábbi tájékoztatás szerint a Budapest Airport az idén eredetileg 9,2 millió utasra számított, még a Malév járatainak beszüntetése előtt, 300 ezerrel többre a 2011. évinél.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. teljes egészében magántulajdonban, a Hochtief Concessions által vezetett német, kanadai, amerikai és szingapúri befektetőkből álló konzorcium birtokában van.

A 2005-ben történt privatizáció során 2011 végéig összesen 261 millió euró (mintegy 75 milliárd forint) értékű fejlesztésre vállalt kötelezettséget a Budapest Airport. Tavaly megkezdték a 2-es terminál mellett a Cargo City fejlesztését, amelynek első lépcsőjében 26 ezer négyzetméter alapterületű légi fuvaráruraktár és logisztikai park épül. Ugyancsak 2011-ben a Budapest Airport hozzákezdett egy új hajtóműpróbázó hely megtervezéséhez és építéséhez a Lufthansa Technik hangár a tőszomszédságában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.