Jogilag is aggályos az ingatlanadó kivetése

A főváros VIII. kerületében nem lesz kommunális adó, nem is fontolgatják, és jogilag sem lehetséges kivetni.

tt
2012. 02. 10. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A józsefvárosi alpolgármester arra reagált, hogy a szocialista párt fővárosi képviselői a nap folyamán tartott sajtótájékoztatójukon bírálták az ingatlanadót bevezető kerületi önkormányzatokat. Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes utalt arra, hogy a hírek szerint a VIII. kerület fontolgatja az ingatlanadót, noha az ott élők többségének ez nagy terhet jelentene.

Egry Attila ezt tévedésnek nevezte, hangsúlyozta, nem áll szándékukban kivetni az adót. Mint ismertette, a városrész valóban fenntartotta magának a kommunális adó kivetésének jogát, erre azonban azért volt szükség, mert ellenkező esetben a Fővárosi Önkormányzat vethette volna ki azt a kerületre.

Az alpolgármester szavai szerint már az erről szóló, novemberi döntéskor jelezték, hogy nem vethető ki újabb adó a lakosságra, most pedig nem is fontolgathatnak hasonlót, mivel jogszabály tiltja, hogy adott évben – vagyis 2012-re – új adót vessenek ki, ez a lehetőség december 31-én megszűnt.

Kocsis Máté (Fidesz–KDNP) polgármester előző nap egy napilap azonos tartalmú cikkére reagálva nevezte hazugságnak a kommunális adó bevezetését. A novemberi képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét idézve azt írta: „Én nem hiszek abban, hogy ennek a kerületnek a lakossága elbírna egy plusz adónemet. Az az álláspontom, hogy nem lehet a kerületben a lakosságot terhelő adókat, helyi adókat a közeljövőben bevezetni.” Sem a tavaly ősszel elfogadott költségvetési koncepcióban, sem a jövő héten tárgyalandó költségvetési rendelettervezetben nem szerepel kommunális adó – tudatta a városrész vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.