Lezárja a terrorelhárítás a Millenárist

Legkésőbb kedd éjfélig nem járható a Millenáris környéke.

tt
2012. 02. 06. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TEK honlapján olvasható intézkedés szerint február 7-én 0 órától a szükséges ideig, de legkésőbb kedd éjfélig Budapesten, a II. kerületben elrendelt lezárás a Marczibányi tér, a Kis Rókus utca és a Fény utca területére terjed ki.

A főigazgató az indokolásban azt írta: a fenti időszakban a Millenáris park területén és épületeiben védett személyek részvételével megtartott nagy létszámú, nagy gépjárműmozgással járó programot rendeznek. A rendőrségnek pedig kiemelt feladata a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása.

Mint kifejtette: az elrendelt területlezárás pontosan meghatározza a lezárt területet, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll. E személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel biztosítható a fent meghatározott terület biztonsága, valamint a védett személyek zavartalan közlekedése – olvasható a TEK honlapján.

Hajdu János egyúttal a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét arra kérte, hogy az intézkedést további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedéssel egészítse ki.

Orbán Viktor kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg hagyományos, tizennegyedik évértékelő beszédét a budapesti Millenárison.

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Tavalyi beszédében – ugyancsak a Millenárison – Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az – akkor még készülő – új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2700 hozzászólás érkezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.