Még van négyszáz üres férőhely a hajléktalanoknak

A most megnyitott Aszódi úti hajléktalanszállóval együtt a főváros kezelésében csaknem 400 üres férőhely várja az éjjeli menedéket kereső hajléktalanokat Budapesten.

PR
2012. 02. 03. 16:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzőleg a Menhely Alapítvány azt közölte az MTI-vel, hogy megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt; valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre. A mindenki számára elérhető éjjeli menedékhelyek 1721 ágya közül csütörtök este 1694 volt foglalt, „ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendszer betelt” – írta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa. A főváros a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kötött szerződést hajléktalanellátásra, de Budapesten több egyháznak és civil szervezetnek is van segítő szolgálata, illetve szállója.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Tarlós István főpolgármester segítséget kér a budapestiektől: „Aki lát, vagy tud segítségre szoruló hajléktalanokról, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 338-4186-os telefonszámon, vagy jelezze a 112-es segélyhívó számon.” Tarlós István abban is kéri a lakosság segítségét, ha felesleges, főleg férficipőkkel rendelkeznek, vigyék el a hajléktalanellátó intézményekbe, illetve Budapest Főváros Közterület-felügyeletének székházába. A városvezető köszönetet mondott a szociális munkásoknak, a rendőrségnek, a mentőknek, a közterület-felügyelőknek és a honvédségnek a „példás és segítőkész” együttműködésért.

A VII. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy a polgári védelemmel és civil szervezetekkel együttműködve három helyszínen tudják befogadni a rászorulókat. A Bethlen Gábor utca és a Thököly utca sarkán (a Keleti pályaudvar közelében) katonai sátrakban alakítanak ki nappali melegedőt, ahol szombattól meleg ételt és teát osztanak. A Dembinszky utcában péntek délutántól 30-35 embert tudnak befogadni éjszakára és nappalra, a Nefelejcs utcában pedig 100 fős éjjeli és nappali melegedőhely várja a rászorulókat, tisztálkodási lehetőséggel.

Az V. kerület is készül a rendkívüli hidegre, az önkormányzat a Mai belváros című lap különszámában tájékoztatja a lakosságot a lehetőségekről, teendőkről. A városrész közterület-felügyelete folyamatosan felkeresi az ott élő hajléktalanokat, tájékoztatják őket a férőhelyekről, melegedőkbe kísérik őket, illetve szükség esetén mentőt hívnak. Arra kérik a lakosokat: fordítsanak nagyobb figyelmet a környezetükben élő segítségre szorulókra, illetve ha olyanokkal találkoznak, akik nem tudják felmérni az egészségügyi állapotukat veszélyeztető körülményeket, értesítsék a megfelelő szervezeteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.