Razzia a Tiszánál: nem menekülhettek a fatolvajok

Huszonegy eljárást indítottak a hatóságok annak az átfogó akciónak az eredményeként, amelyet a folyó árterén garázdálkodó fatolvajok elfogása érdekében hajtottak végre.

PR
2012. 02. 02. 22:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Busi László elmondta: az akcióban öt hatóság mintegy harminc munkatársa vett részt, egyetlen nap alatt több tucatnyi ellenőrzést végeztek szerdán Kisköre és Szolnok között a Tisza mindkét partján. A razzia célja a súlyos károkat okozó fatolvajok elfogása volt. Nyolc embert értek tetten és állítottak elő, akik a folyó ártereire igyekeztek, hogy engedély nélkül fát vágjanak, vagy a fával megrakott kerékpárjukat tolták hazafelé; 18 esetben indult szabálysértési eljárás – tájékoztatott a kapitányság irányítója.

Jelezte: az ellenőrzések más jogsértésekre is fényt derítettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai például Kőtelken egy Tüzép-telep ellen kezdeményeztek adóigazgatási eljárást. Egy tiltott, úgynevezett gereblyéző módszert alkalmazó orvhorgász társaság is lebukott, nekik állatkínzásért kell majd felelniük. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakértőinek bevonásával szintén büntetőfeljelentést tettek a rendőrök azok ellen a tiszabői férfiak ellen, akik egy 50 ezer forint természetvédelmi értékű mocsári teknőst próbáltak elvinni a község határában a holtágból.

Busi László jelezte: a mostani razzián felderített eseteken kívül tavaly november óta 15 jelentősebb falopási ügyben nyomoznak. A gyanúsítottaknál talált mintegy 400 köbméternyi fa értéke eléri a négymillió forintot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.