Senki sem felelős a diszkótragédiáért?

Nem vállalják a vádlottak a szervezői felelősséget az egy évvel ezelőtti diszkótragédiáért, amely három halálos áldozatot követelt a West-Balkánban.

BL
2012. 02. 14. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nyugati téren lévő – azóta bezárt – szórakozóhelyen tavaly január 15-én éjjel egy túlzsúfolt rendezvényen, amelyre mintegy háromezer fiatalt engedtek be, kitört a pánik, és a tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek. A tragédia másnapján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, és folyamatosan tájékoztassa az ehhez szükséges lépésekről. A hatóságok átfogó ellenőrzéseket tartottak a hasonló rendezvényeket tartó helyeken, és rövidesen jelentősen szigorodtak a szabályok, engedélyezési eljárások. A rendőrség nyomban többeket őrizetbe vett, de az előzetes letartóztatásra irányuló indítványokat a nyomozási bíró azzal utasította el, hogy a személyre szóló gyanú nem megalapozott.

A rendőrség két hét alatt befejezte a nyomozást, meghallgatott több mint száz tanút, és bevont az eljárásba tucatnyi szakértőt. Nyolc gyanúsítottnál javasoltak vádemelést az ügyészségnek, az végül négy ember – a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, az intézményt bérbe adó Szalontai Győző, valamint Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervező, illetve a program biztonságáért felelős Hranek István – ellen emelt vádat halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. E bűncselekményért a törvény szerint nyolcéves szabadságvesztés is kiszabható.

Nincs gazdája a rendezvénynek

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, többen arról beszéltek, hogy a nagy tömeg miatt a tragédia előtt kezdeményezték a beléptetés leállítását, ugyanakkor több vádlott társai felelősségére is célzott vallomásaiban, a tragikus véget ért rendezvénynek pedig mindmáig nincs gazdája, felelőse. A keddi tárgyaláson is felvetődött, hogy valójában ki tekinthető a vádbeli rendezvény szervezőjének, és kinek kell viselnie a felelősséget.

Az egyik meghallgatott tanú azt fejtegette, hogy tudomása szerint testvére, a másodrendű vádlott csupán a hangtechnikáért és a zenei programokért volt felelős, arra a kérdésre pedig nem tudott válaszolni, hogy kik voltak a szervezők, holott maga is a belépésre feljogosító karszalagok eladását végezte a rendezvényen. Vallomásából kiderült az is, hogy testvére szerezte be a belépésre feljogosító karszalagokat, szabta meg, mikor, mennyiért kell árulni őket, és vette át az értékesített karszalagokért fizetett belépti díjakat. Ezzel kapcsolatban Kecskés Tamás másodrendű vádlott azt hangsúlyozta, hogy neki a zenei programszervezés keretében kellett elszámolnia a meghívott előadókkal, és ezért vette magához a bevétel egy részét.

A tanú elmondta azt is, hogy már a rendezvény megkezdésekor „hatalmas tömeg volt a Nyugati téren az óra körüli placcon”, a szórakozni vágyó fiatalok a beléptetés után megrekedtek az egyetlen, emeletre vezető lépcsőn, voltak olyanok is, akik felháborodottan jöttek ki, és visszakérték a belépőjegy árát, mondván, hogy be se lehet jutni a szórakozóhelyre, a biztonsági szolgálat azonban csak a tragédia bekövetkezése után állíttatta le a beléptetést. Több tanú is egybehangzóan állította, hogy a pánik azért tört ki, mert a tömegben elterjedt, hogy megkéseltek valakit, amiről egyébként utólag kiderült, hogy nem igaz. Kérdésre a tanú azt mondta, hogy amennyire a szalagok eladása közben meg tudta ítélni, a biztonsági szolgálat ellátta feladatát, ellenőrizte a belépők személyi okmányait, illetve, hogy van-e náluk veszélyes eszköz.

Számos tanulság

Papp Gábor ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője korábban újságíróknak arról beszélt, hogy a tragikus eset számos tanulsággal jár, sokféle felelősséget, például közigazgatásit vagy polgári jogit lehet vizsgálni, ám büntetőjogilag értékelhető esemény nem történt, hiszen egy ilyen jellegű felelősség megállapításához ebben az ügyben a vádlottaknak valamilyen foglalkozási szabályok hatálya alatt kellett volna állniuk, amelyeket az ügyészség szerint megszegtek, de ez nem így volt.

A rendezvények tartására vonatkozó szabályozás viszont akkoriban meglehetősen foghíjas volt. Az ügyvéd kedden az MTI érdeklődésére kifogásolta azt is, hogy a rendkívül feszített tempójú nyomozás során a hatóságok nem tárták fel kellő alapossággal az ügy minden részletét. Erre utal többek között az, hogy mindmáig nem tisztázott, kitől származott a késelésről szóló, pánikkeltő rémhír. A vádirat tartalmazza, hogy Szalontai Győző kötött megállapodást Csanádi Józseffel és Kecskés Tamással a West-Balkán Klub január 15-re tervezett zenés rendezvényre történő bérbeadásáról, illetve Hranek Istvánnal a rendezvény biztosításáról. Az ügyészség szerint a rendezvénnyel kapcsolatos számtalan szabályszegés vezetett a három lány halálához.

A büntetőper szerdán várhatóan tanúk meghallgatásával folytatódik, februárban még két, márciusban három tárgyalást tart a PKKB a West-Balkán ügyében, azután már feltehetőleg a végéhez közeledik a bizonyítási eljárás, és a perbeszédeket követően akár még tavasszal megszülethet az elsőfokú döntés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.