Tasnádi beteg, otthon várja az ítéletet + Videó

Egyelőre nem hirdetett ítéletet Tasnádi Péter ügyében a Kúria, a bíróság jelenleg is tanácskozik – jelentette a Hír TV tudósítója hétfő délelőtt.

BL
2012. 02. 13. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tasnádi Pétert tavaly hét év fegyházbüntetésre és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla – emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt. Az ügyészség szerint a vállalkozó 2001-től 2007 végéig – személyes sérelmei megtorlásaként – bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, a börtönből kicsempészett levelekben, illetve telefonon. A célpontok között volt Tasnádi volt felesége és annak élettársa, a volt feleség ügyvédje, valamint a vállalkozó egykori anyósa is, akit maró anyaggal öntöttek le.


A hétfői tárgyaláson – ahol ítélethirdetést is terveztek – az elsőrendű vádlott, Tasnádi Péter nem jelent meg, péntek óta tartó tüdőgyulladására hivatkozva, amelyről ügyvédje orvosi igazolást is bemutatott. Az ügyész ezt követően az ítélethirdetés elnapolását kérte, a bíró pedig új időpontot akart kitűzni, amikor az elsőrendű vádlott képviselője jelezte, védence lemond az utolsó szó jogáról és kéri az ítélethirdetést. Ezután a bíró szünetet rendelt el, amely 10 óra után még tartott – jelentette a Hír TV tudósítója.

A tárgyaláson a hat vádlottból csak kettő jelent meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.